A Darksiders II a THQ egyik legnagyobb dobása, melynek muszáj jól tejelnie, ha a kiadó életben akar maradni. Bár az első rész is nagyszerű akciójáték volt, a folytatás minden téren felülmúlja elődjét, legalábbis az alkotók szerint.

A GameSpot a Comic-Conon meginterjúvolta Joe Madureira vizuális művészt, aki elmondta, hogy mivel a pályák sokkal nagyobbak, rengeteg munka volt az összeset beborítani kellő minőségű textúrákkal és díszelemekkel. Most már vannak városok és NPC-k, így sokat fogunk bolyongani nagy, nyílt területeken. Vásárolhatunk skilleket, vehetünk fegyvereket, szóval egy rakás szerepjátékos elemmel találkozunk, s mivel Halál története nem csak a Földön játszódik, a grafikusok nyugodtan elengedhették a fantáziájukat.



Joe szerint komoly kihívás volt megtalálni a megfelelő méreteket: ha valami túl nagy, lehet bármilyen szép, az ember elunja a folytonos rohangálást, míg ha túl kicsit, akkor úgy érzi, hogy csak egy zsebkendőnyi területen kalandozik. Halál megteremtése viszont nagyon könnyen ment, mert még az első rész idején megtervezték mind a négy lovast -- ugyan Joe szeretett volna változtatni rajta, a kiadónál mindenkinek az első tervek jöttek be legjobban. Megjegyezte továbbá, hogy mivel rendezőként és tanácsadóként is dolgozik a játékon, látta, hogy növi ki magát a Darksiders II azzá a hatalmas játékká, ami augusztusban fog megjelenni.

És hogy mi van akkor, ha nem játszottad az első részt? Nos, Joe szerint semmi, mert mivel a történet kifejezetten Halálra összpontosít, nem sokat veszítenek az új jövevények. A Darksiders II nyár végén jön PC-re, Xbox 360-raés PS3-ra.