• Yoshinori Kitase szerint a Final Fantasy VII remake-elt változatának egyes epizódjai akkorák lesznek, mint a Final Fantasy XIII folytatásai
  • A remake készítésében részt vevő eredeti alkotók bátran hozzányúlnak az alapanyaghoz, de mégis egy ismerős élményt nyújtó programmal szeretnének előrukkolni
  • Crisis Core: Final Fantasy VII teszt

A Square Enix nem aprózza el a Final Fantasy VII epizodikus formában megjelenő, alapjaitól újjáépített változatát, ezt korábban már a játékért felelős Yoshinori Kitase is megerősítette, elmondása szerint ugyanis a rendhagyó megjelenési metódusra azért lesz szükség, mert az egyes részek hatalmas kiterjedésűek. Eddig nem tudtuk, hogy a szakember mit ért pontosan a „hatalmas” jelző alatt, azonban most kiderült, hogy az epizódok konkrétan egy-egy különálló játék méretének felelnek meg.

„Ha a Final Fantasy VII egyes részeit külön-külön vizsgáljuk, akkor nagyjából akkorák lesznek egyenként, mint mondjuk a Final Fantasy XIII epizódjai (Final Fantasy XIII, Final Fantasy XIII-2, Lightning Returns: Final Fantasy XIII).” – dicsekedett Yoshinori Kitase a Game Informer című amerikai játékosmagazin legfrissebb számában.

Hogy ez tényleg így van-e, az majd a program megjelenésekor kiderül, de a fenti kijelentés talán elcsitítja egy időre a fórumokon morgolódó rajongókat, akik a Telltale féle epizodikus kalandjátékok (pl. The Walking Dead, Game of Thrones) gyakorlatához fogható, 2-3 óra alatt teljesíthető részeket vizionáltak a Final Fantasy VII Remake esetében is.

Ugyanakkor természetesen ez nem jelenti azt, hogy bármilyen más módon összevethető lenne a két program. „A Final Fantasy XIII egyes részei más-más szemszögből mesélik el a történetet, mintha egy ismeretlen területet mindig más irányból közelítenénk meg. A Final Fantasy VII Remake esetében nem ez a helyzet, itt megvan a komplett, korábban már létező történet, így ésszerű döntés volt azt egy többrészes szériába foglalni." - magyarézta Kitase.

Ahogyan az korábban már szóba került, a Final Fantasy VII a felújítás során drasztikus változásokon fog keresztül menni, amit újfent megerősített Kitase. „Tetsuya Nomura és Kazushige Nojima is részt vesz a remake megalkotásában, akikkel annak idején együtt készítettem az eredeti játékot. Mivel mi vagyunk az eredeti alkotók, ezért úgy gondoljuk, hogy semmi sem érinthetetlen a programban, ami természetesen nem jelenti azt, hogy indokolatlanul megváltoztatnánk benne mindent.” – mondta a szakember.

Vagyis a korszerű módosítások, a felújított harcrendszer, a teljesen friss szinkron mellett egy mégis ismerős játékot kapunk majd, amit a Square Enix tervei szerint nem csak a régi rajongók, hanem a sorozattal most ismerkedő játékosok egyaránt élveznek majd.