• Gwen Stacy kimarad a játékból
  • Ezt a narratív rendező erősítette meg
  • De a következő felvonásban már feltűnhet

A Marvel's Spider-Man 2 egyik nagy újdonsága, hogy mind Peter, mind Miles irányítható főszereplő lesz benne, és a játékosok a végigjátszás során azonnal váltogathatnak közöttük. Néhány rajongónak azonban a két Pókember nem elég, és már azon gondolkodtak, hogy vajon Gwen Stacy is bekerül-e a játékba, akár a Ghost Spider-képességével vagy csak civilben. Sajnos a játék narratív rendezője, Jan Paquette nem szolgált túl jó hírekkel Gwennel kapcsolatban. Elárulta ugyanis, hogy ő nem része annak a történetnek, amit az Insomniac Games ezúttal el akar mesélni.

gwen.jpg

"Tudod, állandóan agyalunk új ötleteken az összes karakterrel kapcsolatban. A stúdióban mindannyian rajongunk a Marvelért. És így az egyik nagyszerű dolog az Insomniacban az, hogy bárki bedobálhat különféle ötleteket. De arra is koncentrálnunk kell, hogy mi az a történet, amit el akarunk mesélni, és Gwen sajnos nem része most ennek a történetnek. De ki tudja, mit hoz a jövő?" – mondta Paquette nemrég egy interjúban. Gwen Stacy tehát kimarad az októberben érkező folytatásból, de Paquette elmondása alapján a következő részben már benne lehet vagy akár ide is befuthat DLC formájában.

Októberben újra behálózza a szívünket a barátságos és közkedvelt Pókember! Jön a Marvel's Spider-Man 2, amit már előrendelhettek a Konzolvilágnál!