Az ígéretes Neverending Nightmares a gyűjtésének végéhez közeledve, 48 órával a lefújás előtt még nem szerezte meg a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzt. Csoda kellett volna ahhoz, hogy a maradék pénz előteremtődjön -- ez a csoda tegnap megszületett, bár ehhez kellett egy elgépelés, és a közösség összefogása is.

Az utolsó órákban egy Gabriel Pinto nevű úriember úgy döntött, hogy ő is szeretné támogatni a mentális horrort: 95 dollárt adott volna, de véletlenül 9500 dollárt adományozott, ami átszámolva közel 2,1 millió forintnak felel meg. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a projekt sikeres legyen, de egyúttal hazavágta szegény Pintót, aki a küldés gomb lenyomása után rögtön észrevette a hibát. Pánik és aggodalom uralkodott el rajta, mikor rájött, hogy ő ezt nem tudja kifizetni, a felajánlást pedig nem tudja érvényteleníteni, ugyanis a Kickstarter szabályai szerint (az esetleges "last minute" csalásokat kizárandó) az adományt nem lehet visszavenni, ha annak eltávolítása a projekt gyűjtésének sikertelenségét eredményezi.

A pénz felajánlása után Pinto a kommentek között próbált segítséget kérni, elmagyarázva kényelmetlen helyzetét -- szerencsére a segítséget nem váratott sokat magára: Thomas Davis, egy másik érdeklődő 3000 dollárra emelte az általa felkínált hozzájárulást, majd pedig a közösség többi tagjai is kisebb-nagyobb összegekkel növelték az adományukat, hogy így Pinto és David is visszakaphassa a pénzét.

A Neverending Nightmares most 106 ezer dolláron áll, ami már éppen elegendő ahhoz, hogy elkészülhessen, de még fontosabb, hogy Gabriel Pinto és Thomas Davis szorult helyzete is rendeződött, amennyire csak lehetett. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!