• 2021-et megnyerte az Apple
  • Legalábbis az európai piacon
  • Még a Samsungot is lekörözték

2021 újabb hullámvasút volt az európai okostelefon-piac számára. Az ígéretes korai jelek azt sugallták, hogy a piac kezd kilábalni a nehéz 2020-as évből, amikor a COVID-19 világjárvány keményen sújtotta a régiót, és mind a kínálati, mind a keresleti oldalon problémákat okozott. A COVID-19 hatásai azonban 2021-ben is folytatódtak, majd Európa újabb kihívással nézett szembe: az év közepe felé a globális alkatrészhiány elérte a régiót. Így, bár a teljes európai okostelefon-piac 2021-ben 8%-kal tudott növekedni, ez csak részleges fellendülést jelentett.

apple-2021-iphone-13-angle-1.jpg

Az Apple az első 5G-s iPhone bevezetésének hullámát meglovagolva, 34%-os piaci részesedéssel kezdte az évet. Februárban a Samsung piacra dobta Galaxy S21 sorozatát, amely eleinte jól fogyott, így a Samsung eladásai januárhoz képest 24%-kal nőttek, és 2021 februárjában az első helyre kerültek. A Samsung aztán májustól jelentős ellátási problémákkal küzdött a COVID-19-hez kapcsolódó vietnami gyárleállások miatt, ami megnyitotta az utat a Xiaomi előtt, hogy 2021 júniusában először legyen első Európában – ez viszont elég rövid ideig tartott. A Samsung a Galaxy Z összecsukható okostelefonok bevezetésével visszavette, és tovább növelte előnyét, aztán jött az iPhone 13 és az Apple kvázi letarolta a piacot. Decemberben elérték az eddigi legmagasabb részesedésüket Európában, maguk mögé utasítva nemhogy a Xiaomi-t, de a felettébb népszerű Samsungot is.