Az elmúlt két nap durva szivárgásait követően a Ubisoftnak egyszerűen nem volt más választása, mint a tervezettnél egy kicsivel hamarabb bejelenteni az Assassin’s Creed-széria következő részét: jön a kalózokat és a hajózást központban helyező Assassin's Creed IV: Black Flag.

A kiadó egyelőre szűkszavú volt az új játékot illetően, de az ígérték, hogy március 4-én, azaz hétfőn minden részletet elárulnak a személyi számítógépekre, Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra (ezen hatvan percnyi extra tartalmat kapnak a vásárlók) illetve Wii U-ra készülő játékról -- ám ameddig várunk, érdemes szemügyre venni az eddig előkerült matériákat, ezekből ugyanis számos érdekesség kiderül. Először is a főszereplő valószínűleg Edward Kenway, Haytham Kenway édesapja, az assassin rend oszlopos tagja lesz, kivel a Karib-tenger térségében, többek között a mai Kubát és Florida déli részét érintve kalandozhatunk majd, s ebből már könnyen ki is található, hogy a közlekedésünk fő módja a hajózás lesz. Ezt az Assassin’s Creed III-ban bemutatott mellékküldetések sorozatának köszönhetőn alaposan kitanulhattuk, de minden bizonnyal valamivel többet kapunk majd az új hajónk fedélzetén.

Természetesen arra nem számítunk, hogy a teljes játék tengeren fog lezajlani; valószínű, hogy a tengeri ütközetek, illetve hajók elfoglalása mellett bőséges mennyiségű szárazföldi kiruccanásunk is lesz (erre utalnak a kiszivárgott poszter hátoldalán lévő térkép jelzései), melyeknek valamilyen köze lesz az Első Civilizációhoz, sőt még az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben érkező játékok alapjait ebben a meglehetősen korán érkező (állítólag még idén, az év végén lesz a premier), inkább egy nagy expanziónak érződő fejezetben fogja letenni a Ubisoft.

Hivatalos az Assassin's Creed IV: Black Flag