Már a bejelentéskor borítékoltuk, hogy amikor a Microsoft azt mondta, tárgyalnak a Lionhead esetleges bezárásról, az egyet jelentett azzal, hogy a hosszú múltra visszatekintő cégnek befellegzett. Tudta ezt minden rajongó, minden újságíró és a csapat összes tagja is -- most már hivatalos a bezárás.

„Megerősíthetjük, hogy a Lionhead dolgozóival folytatott hathetes konzultáció után, úgy döntöttünk, hogy bezárjuk a Lionhead Studiost.” -- ezt a Microsoft szóvivője mondta, a stúdió működésének utolsó napja pedig pont ma volt.

A dolgozók a közösségi oldalakon (egy, kettő, három) már búcsút vettek szeretett munkahelyüktől, és mi is elköszöntünk a cégtől -- olvasd el a Lionheadről szóló cikkünket, ha még nem tetted volna.

lionhead-logo.jpg