A kilencvenes évek felülnézetes shmupjait (parasztosan csak mész-oszt'-lősz) idéző játék a 2060-as évek derkára kalauzol minket, ahol mega-vállalatok uralják a világot. Vagyis csak uralták, mert a mesterséges intelligencia vezérelte mindent felügyelő robotok, ahogy azt már megszokhattuk, fellázadnak az emberiség ellen. Ezen cégek egyikének a szolgálatába szegődhetünk majd a választható három zsoldos valamelyikével, és számos járgányba pattanva kell rendet vágnunk az önálló életre kelt bádogdobozok közt, nyolc szabadon bejárható harci zónában.

Megjelenés még az idén várható, közelebbit egyelőre nem árultak el.