• Új reklámot kapott az Xbox Series X és Series S
  • Méghozzá egy olyat, melyben majdnem 15 percen át csodálhatjuk a két konzolt működés közben
  • Bemutatkozik a menü, az egyes funkciók, és persze a játék sem maradt el

Akárhogy nézzük, már csak két és fél hét van hátra az újgenerációs konzolok rajtjáig, hiszen november 10-én debütál világszerte az Xbox Series X és az Xbox Series S, nem sokkal ezután pedig érkezik a PS5 is. A Microsoft pedig ennek örömére nemrég közzétett egy majdnem negyedórás, igencsak részletes videót, melyben működés közben is megcsodálhatjuk az új konzoljaikat.

xbox-series-x-ennyivel-toltenek-gyorsabban-a-regi-jatekok-az-uj-konzolon.jpg

A felvétele Malik Prince, az Xbox közösségi menedzsere és Harrison Hoffman, az Xbox egyik mérnöke, beszélgetnek a két konzolról, miközben természetesen be is üzemelik azokat. Előkerül például az Xboxok menüje, a különféle tartalmak áramvonalasított megosztása a közösségi médiában, az újraalkotott Microsoft Store, a Quick Resume funkció és a korábban már megjelent játékok feljavított, következő generációs kinézete is.