Az inFAMOUS: Second Son című PlayStation 4 játékot eddig kissé mostohán kezeltük a PC Guru Online virtuális hasábjain, hisz egy hír nem sok, annyi sem jelent meg róla nálunk azóta, hogy bejelentették a PS4-gyel együtt. Nos, ezt most, az E3 közeledtével gyorsan helyrehozzuk: előzetesünkből minden tudható információ kiderül, hogy a Los Angeles-i kiállítást már kellően felkészülten várhassák a sorozat rajongói.

Másodszülött

A 24 esztendős Delsin Rowe eddig a független fiatalok gondtalan életét élte. Lógott a haverjaival, eljárt sörözni, bulizott, csajozott, és persze sokat graffitizett. Bár utóbbi tevékenység már önmagában elég hozzá, hogy az ember rövid úton a sitten végezze, Delsin igazi átka mégsem lázadó művészi hajlama, hanem egy genetikai képesség. Akárcsak az első két inFAMOUS főszereplője, a postásból szuperhőssé (vagy szupergonosszá, ugye) avanzsáló Cole MacGrath, Rowe sem hétköznapi srác, hanem úgynevezett conduit. Az inFAMOUS-univerzumban ez a természetfeletti képességekben jártas emberek összefoglaló elnevezése. A conduitok bármit megtehetnek, a fizika nem igazán szabhat gátat számukra, ez pedig nyilván nem tetszik a totalitárius kormánynak, mely elővigyázatosságból elkezdi begyűjteni -- pontosítunk: kiirtani -- a hús-vér lét korlátaira fittyet hányó, önjelölt hősöket vagy gazembereket. És ha már szóba jött a tragikus sorsú Cole, az elektromosságot és tüzet manipuláló újságosfiúval ellentétben Delsin a füst felett rendelkezik korlátlan hatalommal. Nem épp az a szuperképesség, amire minden zsíros bőrű otaku vágyik, de erre később még visszatérünk. A sztori egyébként Cole halála után (ja igen, spoiler) hét évvel veszi fel a fonalat: az Egyesült Államok conduitjainak többsége rég alulról szagolja az ibolyát, a maradék kevéske túlélő pedig a hivatalos meghatározás szerint „bioterrorista”, s mint ilyen, a nemzet ellensége -- így talán már világos, hogy lesz a laza Delsinből világmegmentő hős. Érdekessége a játéknak egyébként, hogy az eddigi inFAMOUS-októl eltérően az inFAMOUS: Second Son Seattle-ben játszódik, mely egy valóságban is létező nagyváros.

A hatalom a kezedben van

Az inFAMOUS-játékok legvonzóbb tulajdonsága az volt, hogy hitelesen és szórakoztatóan ültették át a szuperhős képregények általános jellemvonásait egy saját, eredeti világba, és az egészet a választás keserédes szószával öntötték nyakon. Ahogy ugyanis Ben bácsi megmondta, a nagy hatalom nagy felelősséggel jár, ám nem mindenki Peter Parker, és lesz nagyszájú, de végsőkig jó fej megmentő. Bizony sokan vannak olyanok, akik lelkük sötétebb bugyrai felé fordulnak, és inkább a szupergonoszok rögös ösvényét választják. A végeredmény így is, úgy is harc a túlélésért, csak az egyik út talán kevésbé szórakoztató. Szerencsére a Sucker Punch is tisztában van a jó és rossz oldal közti döntés lehetőségeivel, így ezt a játékelemet az inFAMPOUS: Second Son is megörökli. A küldetéseket elvégezhetjük önfeláldozó, nemeslelkű angyalként és velejéig romlott gonosztevőként is, csak míg előbbi esetben az emberiség javára fordítjuk az erőnket, addig utóbbiban valószínűleg tényleg terroristává válunk. Kíváncsian várjuk, hogy a PlayStation 4 új lehetőségei mennyiben tágítják a Sucher Punch dolgozói előtti opciók tárházát -- örülnénk például, ha a két jól elkülöníthető út a játék eddig érintetlen területein is nyomokat hagyna.

Persze nem csak a döntés hatalma miatt lesz érdemes fejest ugrani az inFAMOUS: Secons Sonba, hanem hogy kipróbálhassuk más conduitok képességeit is. Bizony, ahogy fent említettük, az emlegetetett képregénymániások nedves álmai mégis valóra válnak, ugyanis Delsin csak hiszi, hogy a füst felett uralkodik: valójában más szuperemberek erejét tudja magába olvasztani, valahogy úgy, ahogy a Hősökben Sylar, csak a finomlelkű graffitis nem macerál agyakat. Rowe uralma alá hajthatja a jeget, sőt, magasfeszültséggel is feltöltődhet, szóval akár Cole is büszke lehetne rá. Több részlet egyelőre nem ismert, így nem tudjuk, hogy pontosan hány képesség lesz bezsákolható, de mivel egy sandbox akciójátékról van szó, ezért akár száz fölé is csúszhat a végleges szám, és akkor még nem beszéltünk az esetleges szuperképesség-DLC-kről és hasonló nyalánkságokról. Akik pedig aggódnak, mondván, hogy így hamar kifogy majd a kihívás a játékból, megnyugodhatnak, mert a Sucker Punch eleve nehezebben hozzáférhetővé teszi a speciális képességek katalizátorait -- például a füst kimondottan ritka lesz, így a harcban nagyobb szerep jut a taktikának.

Egy új kor hajnalán

Az inFAMOUS: Second Son az előzetes képek és az eddigi egyetlen hivatalos videó alapján döbbenetesen néz ki, ami a PlayStation 4 hardverét ismerve persze nem csoda. A karaktermodellek részletessége egészen elképesztő, de legjobban talán a részecskeeffektek kimagasló minősége böki oldalba az egyszeri PS3-tulajt. Hát igen, God of War III ide, The Last of Us oda, ez már egy teljesen más világ. Ráadásul a PS4 8 GB-nyi memóriájába akár Seattle teljes modellje elfér, így a bejárható (vagy repülhető, esetleg belenghető) terület méretével már előre meg lehetünk elégedve. Sokkal fontosabb kérdés, hogy mi mást használ majd még a PS4 egyedi megoldásaiból a Second Son. A kontroller mozgásérzékelése és a játékos helyzetének kamerán át történő felismerése például egész jópofa lehetőségeket ad a fejlesztők kezébe -- reméljük, hogy az E3 után már ezekről is tudni fogunk ezt-azt. Az inFAMOUS: Second Son egyébként esélyes, hogy startcím lesz a PS4-en, de pontos megjelenési részleteket majd csak az E3-at követően fogunk tudni megosztani veletek.

inFAMOUS: Second Son -- Megjelenés: 2013 Q4 -- Gépigény: nincs