A nemrég debütáló Marvel's Spider-Man 2 frissítés a régóta várt New Game+ módon kívül többek között változtatható napszakokat és új ruhákat is adott a játékosoknak, viszont becsúszott egy kis bibi is: elérhetővé vált a fejlesztői menü, ahol egy bizonyos karakterre vonatkozó adatokat láthatunk, nagy valószínűséggel egy új DLC szereplője derült fény. No de most nem róla, hanem egy másik "szuperhősről" lesz szó.

Történt ugyanis, hogy egy játékos a New Game+ debütálása után elölről kezdte a játékot, viszont a szimbióta ruhában. Az első küldetésben pedig nem mással, mint a Homokemberrel kell megküzdenünk, aki a támadásaival homokot hagy a ruhánkon. Úgy tűnik a szimbióta és a homok nem a legjobb párosítás, mert így született meg a KAKIEMBER!

Az egyik játékos meg is jegyzi, hogyha kijavítják a dolgot, és kikerül "Peter Pooper" a játékból, akkor nem játszik a DLC-vel, egy másik gamer pedig a Snickers Emberről tesz említést. Egy biztos: a Spider-Man: Beyond the Spider-Verse animátoriai kezdhetik hegyezni a barna ceruzát, mert most itt az alkalom egy új karakter megvillantására.