Én általában nyitottan állok a rebootokhoz, remake-ekhez, ezer év után érkező folytatásokhoz, és a legtöbb esetben tetszenek. Imádtam a Jurassic Worldöt, Az ébredő Erőt, semmi kifogásom az új Star Trekek ellen, és így tovább. De aminek már az ötletétől is elkapott a heveny idegroham, az a Szellemirtók reboot. Egy folytatást még el tudtam volna viselni Bill Murray-vel, Dan Aykroyddal, Harold Ramisszel és Ernie Hudsonnel, még ha öregek is, de hát ez ugye ugrott, miután Ramis elhunyt. Sebaj, ott a Ghostbusters: The Video Game, abban még az eredeti csapat van.

Na de a női Szellemirótk ötlete… Nos, talán csak a Prometheus című film az egyetlen, amitől már a megjelenése előtt annyira viszolyogtam, mint ettől a filmtől. És bár mondhatnám, hogy a trailer rácáfol minden félelmemre, de nem. Humortalan, alpári jelenetek, a fent felsorolt színészek közelébe sem érő színésznők, akik úgy tűnik, mezei sztereotip karaktereket próbálnak harsányan eljátszani. Mindezt fantáziátlan, de legalább coolnak szánt szellemirtó eszközökkel és pöpec látvánnyal – bár ez utóbbit manapság már nehéz lenne elrontani. Persze lehet, hogy én vagyok csak túl maradi, vagy csak túlságosan rajongok a régiért. Nektek mi a véleményetek a trailer alapján?