• Jade Raymond kilépett a Ubisofttól
  • 10 éven át dolgozott ott
  • Az elmúlt években a Ubisoft Toronto vezetését végezte
  • Új kihívások után néz

Jade Raymond már nem tagja a Ubisoft családnak, ahol 2004 óta dolgozott. A távozást a kiadó hivatalos közleményben jelentette be, s ebből megtudtuk, hogy Raymond új dolgokkal foglalkozik majd a jövőben, a Ubisoft Toronto vezetését pedig a csapat társalapítója, Alexandre Parizeau fogja átvenni.

„Csodálatos 10 évet töltöttem el a Ubisofttal, és büszke vagyok arra, hogy a világ legjobb csapataival dolgozhattam együtt. Ez volt a karrierem legnehezebb döntése, de a Ubisoft Toronto jó kezekben van, így biztos vagyok abban, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy átadjam az irányítást Alexnek, én pedig új kihívások után nézzek. Hogy mi a következő számomra, az majd később derül ki, ezért most csak annyit mondok: köszönöm a Ubisoftnak a sokéves partnerséget, és a legjobbat kívánom nekik a jövőre nézve.”

Jade Raymond legfőképpen az első Assassin’s Creed kapcsán lehet ismerős, hiszen producere volt a játéknak, de a Ubisoftnál töltött évek során köze volt az Assassin’s Creed 2-höz, a Watch Dogshoz és a Splinter Cell: Blacklisthez is.

jade-raymond-alt2.jpg