Hiába volt tele ünnepekkel a december, hiába volt lassú a játékvilág januári "ébredése", ennek ellenére is sikerült a legújabb PC Guruba olyan írásokat összehozni, ami remélhetőleg felkelti majd az érdeklődéseteket. A címlapon a The Darkness II kapott helyet, a játék, ami az elődjeivel ellentétben már PC-re is elérhető lesz, nekünk pedig volt olyan szerencsénk, hogy több órán keresztül játszhattunk a program egy korai verziójával, és az így szerzett tapasztalatainkat egy hosszabb cikkben össze is foglaltuk nektek.

De nem csak a démoni FPS akadt a horgunkra januárban, megszereztük a legújabb Resident Evil, az Operation Raccoon City előzetes verzióját is, így már ezen játékról is konkrét tényekkel tudunk szolgálni nektek. Emellett összegyűjtöttünk száz olyan játékot 2012-ből, amire érdemes lesz majd odafigyelni, illetve kimerítő elemzést is olvashattok az indie-játékfejlesztésről, természetesen ]{redenc tollából.

Tesztek terén sincs miért panaszkodni, hiszen összesen 13 játékot értékelünk a legújabb számban, többek között a Bioware MMOG-jét, a Star Wars: The Old Republicot, aztán itt az indie-világsiker, a Minecraft, és nem feledkeztünk meg az olyan csemegékről sem, mint a Trine 2, a BF3: Back to Karkand, az Anno 2070 vagy éppen a Serious Sam 3. Ezen felül pedig pótoltunk néhány olyan lemaradást is, amire az őszi játékzuhatagban nem volt időnk -- ha kíváncsi vagy a teljes listára, ITT  átböngészheted.

GURU Extra PC Guru 2012/02 - kedvcsinálóGURU Extra PC Guru 2012/02 - kedvcsinálóGURU Extra PC GURU Címlapok PC GURU - 2012

A DVD-mellékleten ezúttal az Oddworld: The Oddboxx kapott helyet teljes játékként, ami azt jelenti, hogy nem egy, de rögtön négy (Abe's Oddysee, Abe's Exodduss, Munch's Oddysee, Stranger's Wrath) teljes játékkal lehettek gazdagabbak. Emellett négy videoteszt (LEGO Harry Potter Years 5-7, Rayman Origins, Star Wars: The Old Republic, Trine 2) illetve a teljes 2011-es PC Guru évfolyam vár benneteket, ha behelyezitek a DVD-t a meghajtóba.

A magazin mellé januárban is jár posztermelléklet, a méret a szokásos (közel A2-es), a "főszereplő" pedig a The Darkness II központi karaktere, plusz néhány démoni csáp. Természetesen ezúttal sem feledkeztünk meg a retro Gururól (2005/12), illetve most is találhattok védelmet biztosító ESET kódot a magazin megfelelő oldalán.



PC GURU MAGAZINT A WEBSHOPBÓL!


Kényelmes típus vagy, esetleg a te lakhelyeden nem kapható a friss PC Guru? Itt a megoldás, hiszen már a PC Guru Webshopból is megrendelheted a kedvenc magazinodat. Csak pár kattintás (átutalásos vagy bankkártyás fizetés), és 2-3 nap múlva már ott is van a postaládádban a legújabb (vagy valamelyik korábbi) PC Guru. Jelenleg a 2012/01-es és a legújabb, 2012/02-es számunkat rendelheted meg az interneten keresztül.

4 teljes játék 1 lemezen!

A január 18-án (figyelem, már szerdán!) megjelenő PC Guru teljes játéka az Oddworld: The Oddboxx nevű játékcsomag, amelyben négy platformjáték kapott helyet. A csomagról külön cikket is összeraktunk, amit IDE KATTINTVA el is olvashatsz!