A jövő héten érkezik az első darabja annak öt DLC-nek, amellyel a Creative Assembly a remekül sikerült Alien: Isolation egyelőre szegényes Survivor módját akarja kibővíteni. Ezt eddig is tudtuk, viszont a részletekről mélyen hallgattak a szakik. Eddig, mert most lehull a lepel.

A DLC-k, cím szerint a Corporate Lockdown, a Trauma, a Safe Haven, a Lost Contact és a The Trigger egy-egy új szereplő szemszögéből ismerteti meg a játékossal a Sevastopol-incidenst, új pályákkal, feladatokkal és játékmódokkal megspékelve az időre, pontra és túlélésre menő szcenáriókat.

Az első ezek közül a Corporate Lockdown lesz, amelyben a Sevastopol egyik góréja, az alapjátékbeli naplóbejegyzésekben gyakran emlegetett Ransome, a Seegson Társaság végrehajtója bőrébe bújhatunk. A sztori szerint, miután az úriember rájött, hogy főnökei cserbenhagyták, úgy dönt, lelép a Sevastopolról a közeledő Torrensszel (ezen érkezik Ripley). A jegyet számára a Nostromo fekete dobozának az adatai jelentik, ám a távozás előtt még el kell varrnia néhány szálat.

A Corporate Lockdownban három pálya (a Severance, a Scorched Earth és a Loose Ends) foglal helyet, amelyeken változatos feladatok várják a játékosokat, és persze a verseny a legtöbb pont eléréséért vagy a legrövidebb időn belül történő távozásért. Emellett kapunk egy új játékmódot is: a Gauntlet Mode lényege, hogy elhalálozás nélkül játsszuk végig mindhárom pályát.

A Corporate Lockdown október 28-án érkezik meg az Alien: Isolationhoz, ára 6,99 euró, azaz durván 2000 forint lesz, ám természetesen tagja a Season Passnak, így aki már rendelkezik azzal, nem csak megspórol 25%-ot a DLC-k árából, de azonnal belefoghat a túlélőtúrába.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!