A Nintendo nem is olyan rég még azt mondta, hogy a 3DS jelenlegi kialakításával nincs gond, így ehhez nem is fognak nyúlni. Ez alapján úgy gondoltuk, hogy az a pletyka, miszerint egy nagyobb képernyővel felszerelt variáns fog megjelenni, végül mégiscsak alaptalan -- a Nintendo azonban tegnap rácáfolt mindenkire.

A Nintendo 3DS XL Észak-Amerikában augusztus 19-én, Európában pedig július 28-án fog megjelenni, mégpedig 200 dolláros áron. Az új modell a belső komponensek terén teljesen megegyezik az eredeti kiadással, a felső képernyő azonban 90 százalékkal nagyobb lett, tehát 12,4 cm átmérőjű, az alsó képernyő pedig 10,6 centisre hízott.

A gép közel 50 százalékkal nagyobb, ami egy komolyabb akkumulátornak is helyet biztosít: a Nintendo ígérete szerint 3,5-6,5 órányi játékidőre lehet számítani 3DS-programok esetén, s 5-8 órára, ha DS-re írt programokkal játszunk. Azok az előzetes hírek azonban nem voltak igazak, miszerint a cég nem csomagol hálózati töltőt a konzolhoz: benne lesz a csomagban ez a tartozék.

Jövő hónapban jelenik meg a Nintendo 3DS XL