Azt hiszem, legtöbbünket szép emlékek fűznek az Aliens vs Predator-sorozathoz, számomra például mindig is emlékezetes lesz az a pillanat, amikor először kapcsoltam éjjellátó üzemmódba egy predatorral. A sorozat eddig megjelent tagjai nagyszerűen sikerültek, pedig az első részt fejlesztő Rebellion szerint a kreativitásuk akkoriban komoly technikai jellegű akadályokba ütközött, de most hogy itt a konzolok következő generációja és a PC-k is egyre erősebbek, már semmi sem szabhat határt a terveiknek. Ennek fényében pedig már el is kezdték készíteni a széria harmadik részét, ami az első Alien film után mintegy harminc évvel fog játszódni egy emberi bányászkolónián, ahol egy veszélyes leletre — feltehetőleg egy alientojásra — bukkantak az ott dolgozók, a mindig kotnyeleskedő Weyland Yutani Corporation pedig rögtön neki is látott a bolygó tüzetesebb feltérképezésének, ám ekkor elszabadult a pokol: mindenhol alienek és predatorok kezdtek lébecolni egymást öldökölve, a szegény katonák életben maradási esélye pedig drasztikusan csökkent.

A sorozat korábbi részeihez híven a folytatásban is három történetszálat kapunk, egyet-egyet minden frakciónak. A feleknek kő-papír-olló módjára megvan a maguk erőssége és gyengesége, amik nem csak a szóló módban, de a multiplayer csatákban is megmutatkoznak majd, ám ennél több információt sajnos még nem tudunk.

Az Aliens vs Predator 3 a tervek szerint valamikor 2010-ben fog megjelenni, PS3-ra és más, egyelőre tisztázatlan platformokra.