A CD Projekt RED a bejelentés óta nagyon keveset beszélt a The Witcher 3: Wild Hunt második és egyben legnagyobb kiegészítőjéről, a Blood and Wine-ról -- mindösszesen pár képet kaptunk, azt is még tavaly, a történetről pedig még mindig csak annyit tudunk, hogy a háborúzásoktól megkímélt Toussaint festői vidéke tárul elénk, amelynek idilli miliője mögött egy véres titok rejtőzik. 

A dátum ügyében sem állunk jobban: az eredeti tervek szerint az éve első negyedében lett volna a premier, ám ezt később a második negyedre tolta.

Itt tartunk most, a lengyel GRYOnline azonban ma egy áttörést hozott, az oldal ugyanis úgy tudja, hogy június 7-én jelenik meg a Blood and Wine. A hírportál azóta eltüntette a dátumot.

A dátum, amennyire lehet, hitelesnek tűnik (ha egy egyszerű helyfoglaló dátummal állnánk szemben, akkor június elseje lenne inkább), és egybevág azzal, hogy az év második negyedében fog megjelenni. Persze, a CD Projekt RED még semmit nem erősített meg…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!