Pont mikor már lemondtunk arról, hogy újra visszatérjünk Albionba, a Microsoft bejelentette, hogy PC-re is elkészül a Fable-széria harmadik része, ráadásul egy időben a konzolos verzióval, október 29-én fog megérkezni. Az eltelt hetek és hónapok folyamán azonban úgy látszik, változtak a dolgok, a kiadó ugyanis közölte, hogy mégsem egy időben jön a két verzió.

Az Xbox 360-as játék továbbra is kitűzött időpontban kerül a boltokba, ám a PC-s átirat majd csak valamikor később, a Lionhead ugyanis mindkét platformon egy kiváló játékot szeretne készíteni.

U.i.: Aki előrendeli a játékot, az a Villager Makerrel elkészítheti a saját NPC-jét, amit a játékban viszontláthat, de nem csak beszélgetésbe elegyedhet a falusival, hanem egy különleges küldetésben is részt vehet, melyet ha sikeresen teljesít, ezer aranytallér üti a markát.