Miután a 4A Games bejelentette, hogy felújított változatban adják ki az eddig megjelent két Metro játékot, a rajongók kissé megbolondultak, a probléma ugyanis az volt, hogy szerintük a csapat túl sokat kér a javított játékokért (a Metro 2033 Redux és a Metro Last Light Redux 20-20 euró), sőt igazából ingyenen frissítésként kellett volna kiadni a Redux csomagot.

A reakció meglepetésként érte a fejlesztőket, akik nem értik az egészet. Az elmondásuk szerint több mint egy évnyi kemény munka áll a két játék mögött, ráadásul 50%-os kedvezményt kínálnak azoknak, akiknek már megvan az egyik eredeti és szeretnék a Redux verziót. A 4A Games ezt érzi igazságosnak, ezen nem fognak változtatni, de azt tanácsolták mindenkinek, hogy szavazzanak a pénztárcájukkal, vagyis nem köteleznek senkit a vásárlásra.

A csapat azért elmondta, hogy mennyi mindent dolgoztak a játékon, kezdve azzal, hogy a Metro 2033-at az új motor alá ültették át, javítottak a megvilágításon és a mesterséges intelligencián, illetve a játékmódok terén mutatkozó kínálatot is bővítették. Minderről egyébként van egy videó is, az szemléletesebb.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!