A nagyok sikereiből kiindulva egyre több kisebb csapat próbálkozik meg azzal, hogy Kickstarteren finanszírozza a játékötletét, ez a nagy érdeklődés pedig a portál statisztikáján is meglátszik. A Kickstarter idén is elkészített egy részletes táblázatot arról, hogy mennyi projekt indult, s ezek mekkora összeget szereztek, ebben pedig tisztán látszik, hogy a legtöbb pénzt a videojátékok gyűjtötték.

A táblázatból kiderül, hogy a minket érdeklő videojáték kategóriában 2013-ban a sikeres, tehát a kívánt céljukat elérő vagy azt meghaladó projektek összesen 178 millió dollárt gyűjtöttek össze, ami nem kevesebb mint 22 százaléka a Kickstarter egész éves, minden kategóriát magába foglaló 789 millió dolláros teljesítményének.

Az év során 7930 videojátékos projekt indult (ebből 324 még most is aktív), de ezeknek még a fele sem ért célba: sikeres csak 2669 gyűjtés volt, míg a többi, vagyis 4937 ötlet kudarcot vallott -- ezek nagy része a kész termékhez szükséges összeg felét sem érte el.

Ha kíváncsi vagy a részletes adatokra, akkor látogass el a hivatalos oldalra.

kickstarter-logo.jpg