Legendás profik a Splash Damage-nélIdén májusban történt, hogy a Bethesda Softworks és a Splash Damage egymás nyakába borult, mondván, ők most valami olyasmit fognak közösen hegeszteni, amely aztán majd megrengeti az egész világot. Az előbbi cég felelős az Elder's Scroll szériáért, valamint az igen ígéretesnek látszó Fallout 3-ért is, míg utóbbinak a Return to Castle Wolfeinstein ingyenes többjátékos opcióját, az Enemy Territoryt, valamint a kevésbé ingyenes - viszont most úgy tűnik, csalódást jelentő eladásokkal kecsegtető - Enemy Territory: Quake Warst köszönhettük. A két cég bejelentette tehát, hogy közös projekt van a láthatáron - azonban ez után hatalmas kuss lett, egészen mostanáig. Kiderült, hogy a Splash Damage (valószínűleg a nagy összeborulás anyagi juttatásai hatására) meg szeretné duplázni a dolgozói számát, e mellé pedig már most olyan kulcsfigurákat szereztek be maguknak, akik bármelyik gigavállalatnak is előnyére válnának.

Először is bezsákolták Olivier Leonardit, a Rainbow Six: Vegas, valamint a Prince of Persia: The Two Thrones művészi rendezőjét, hozzáadták Chris Sweetmant, a zseniális konzolos FPS, vagyis a Black, valamint a legjobb zúzdás autóverseny, vagyis a Burnout: Paradise tehetséges hangrendezőjét, megsózták az egészet Tim Applebyvel, aki a Mass Effect vezető karakterművésze volt, végül feldobták a végeredményt Chris Dawsonnal, akit a Driver, a Test Drive, és az Evil Genius producereként ismerhet a nagyérdemű. Igen impozáns lista, reméljük a készülő játék is legalább olyan lesz, mint amilyen ilyen emberektől elvárható.