A francia Gamekult adta hírül, hogy Sony augusztus 23-án jelenti be a Playstation Now PC-re történő kiterjesztését. A szolgáltatás lényege dióhéjban az, hogy előfizetésért cserébe egy felhőből érhetjük el a játékokat, így a megvásárlásuk nélkül játszhatunk velük.

A PCgamesN értesülései szerint a szolgáltatás Belgiumban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban fog debütálni, aztán egy héttel később elindul az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is. A felhőből PC-n elérhető játékok száma egyelőre ismeretlen.

Azt viszont már tudni vélik a verebek, hogy a Windows 7 és minimum 5 MBps sebességű netkapcsolatra lesz szükséges ahhoz, hogy számítógépen játszhassunk majd olyan játékokkal, mint a The Last of Us vagy az Uncharted 3.

A Playstation Now jelenleg PS4-en és PS3-on érhető el, közel 400 játékot tartalmaz. Egy évre 100 dollár az előfizetési díja, három hónapra 45 dollár, egy hónapra pedig 20 dollár, viszont alkalmunk van egy hétig ingyenesen kipróbálni a szolgáltatást.

playstation-now.jpg

Ha ez a hír igaz, az igencsak meglendítheti a Playstation Now szekerét, hiszen rengeteg olyan játék maradt Sony-exkluzív, amit sok PC-s szívesen kipróbálna.