Remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni a legendás „csakmégegykör” Civilization-játékokat. A körökre osztott stratégiai programok magasiskoláját jelentő sorozat következő epizódja idén októberben jelenik meg. A fejlesztő Firaxis pedig ahhoz, hogy kellőképpen működésben tartsa nyálműködésünket, időről-időre „első látásra” videókat dob az éhező rajongók elé, amelyekben a játszható civilizációkat mutatja be. A legfrissebb ilyen videó Egyiptomot veszi górcső alá, és kiderül belőle, hogy a derék nílusiaknál a kereskedelemé lesz a főszerep.

Példának okáért Kleopátra számos játékbeli hasznot adhat az országának, úgymint, extra arany a kereskedelmi útvonalaknak. Ennek hatására az összes többi civilizáció megadja ezt az extra aranyat az útvonalainak, valamint még élelemmel is ellátja azt, akitől a bónusz származik. Így válik tehát Egyiptom egy rendkívül értékes kereskedelmi partnerré és szövetségessé, pontosan úgy, mint ahogy az ténylegesen megvalósult a történelemben.

Persze nem csak ez Egyiptom egyetlen különlegessége. A nílusiak ugyanis az átlagosnál gyorsabban képesek körzeteket és csodálatos építményeket felhúzni folyók közelében, mint a többi nemzet, ráadásul az árterek sem gátolják őket az építkezésben. Mindemellett még az ő oldalukon harcol a Maryannu Chariot Archer (azaz ló-fogatos íjász), amely bónuszlépésekkel rendelkezik nyílt terepen, és a szfinxek, amelyek vallási és kulturális bónuszt adnak. Mindezekkel együtt Egyiptom egy kifejezetten erős és kedvelt frakciónak ígérkezik.

A Civilization 6 idén október 21-én jelenik meg PC-re. Ti mennyire várjátok? Melyik frakciót fogjátok választani?