Brian Morrisroe, a férfi, aki felelős a Diablo 3 videóiról sütő földbedöngölő művészeti megvalósításáért, bejelentette, hogy otthagyja állását a Blizzardnál, hogy egy, a játékvilágtól távol eső cégnél folytassa a munkát. Az úr, valamint a vállalat is kijelentette, hogy kölcsönösen meg voltak elégedve egymással -- a Craftok teremtői pedig azt is hozzátették, hogy Brian munkája annyira magasra tette a mércét, hogy az új ember, akit erre a feladatra keresnek, kizárólag az ő nyomdokain haladhat, nem erőltethet rá egy új koncepciót a projektre. Eddig a tények, most pedig, ha megengeditek, átlépnék egy kicsit a spekulációk talajára...

A héten két, jelentéktelennek tűnő információ lobbant lángra a sokunk által várt akció-szerepjátékkal kapcsolatban. Az egyikben a Blizzard közölte, hogy a nekromanta biztosan kimarad a harmadik rész alapváltozatából (de hozzátette, hogy rajongói nyomásra esetleg szívesen beteszik majd a kiegészítőlemezbe -- így azt hiszem, kezdhetünk nyomni!), a másikban pedig leszögezték, hogy bár a rajongók nagy része több ezres petíciókkal próbálja meg a vállalatot a játék színvilágának sötétítésére rávenni, ők ezt nem teszik meg. Bár a hullabűvölőnek sok köze nem volt a mostani hírhez, a másiknak talán annál több: vajon ez volt az ok, amiért Brian kilépett a cégtől? Hosszú hónapokon át dolgozott azon, hogy a Diablo harmadik része méltó módon fejlessze tovább a játékot (ebbe pedig beletartozik az is, hogy a színek, akárcsak a helyszínek és a karakterek, változtak), erre, amikor azt élesben meglátják a rajongók, azonnal hőbörögnek miatta -- milyen érzés lehet ez számára? Az igazi okokat soha nem tudjuk meg...