• A Mass Effect: Andromeda vezető fejlesztője, Chris Wynn távozott a BioWare-től
  • A felmondásának okairól egyelőre nem nyilatkozott
  • Még nem tudni ki veszi át a munkáját a projektben

Hatalmas titokban készül a Mass Effect-trilógia folytatása, mely teljesen új fejezetet nyit majd a játék univerzumában friss karakterekkel, helyszínekkel, és cselekményszálakkal. Éppen ezért a fejlesztést végző BioWare hivatalosan szinte semmilyen konkrétumot nem oszott meg még a programmal kapcsolatban, a köztudatban forgó apróbb részleteket is leginkább a beszédes fejlesztőknek köszönhetjük, többek között a Mass Effect: Andromeda munkálatai eddig felügyelő Chris Wynn-nek. Ám úgy tűnik, hogy mostnatól más információforrás után kell nézniük a kíváncsi újságíróknak, ugyanis a korábban a Gears of War-széria útját egyengető, illetőleg a Microsoft és az Epic Games berkeiben is megforduló szakember Twitteren jelentette be, hogy már nem dolgozik a BioWare kötelékében, és visszautazik az Egyesült Államokba a cég montreáli bázisáról.

Wynn semmit nem árult el távozásának okairól, sőt, azt sem fedte fel, hogy mik a további tervei. 

"Nehéz szívvel jelentem ma be, hogy elhagyom a BioWare-t és a Mass Effect: Andromedát, és visszatérek az Egyesült Államokba. Az Andomedán dolgozó csapat a legtehetségesebb emberekből áll, akikkel eddigi életem során dolgoztam, igazán inspiráló volt veletek a napi közös munka. Csatlakozom az N7 szenvedélyes közösségéhez, és nagyon nagy izgalommal várom az Andromeda megjelnését. Köszönöm, és kellemes ünnepeket!" - áll a bejegyzésekben. 

A BioWare is csak igen szűkszavúan emlékezett meg Wynn távozásáról, a Game Informernek nyilatkozva megköszönték a szakember munkáját, sok szerencsét kívántak neki a jövőre nézve, és leszögezték, hogy a Mass Effect: Andromeda fejlesztése ettől függetlenül gőzerővel folytatódik tovább a BioWare montreáli, edmondtoni és austini irodáiban. Arról azonban még semmi hír, hogy ki veszi át Wynn szerepét a projekten belül.