A Majestic Studios stábja és a Limbo of the LostAhogy az említett tesztben írtam, a Limbo of the Lostot szöveges kaland formájában kezdte készíteni Steve Bovis Atari ST-re, majd Tim Croucher-val kiegészülve 95-ben Amigára, aztán jött egy harmadik ember, Laurence Francis, és a PC-s átdolgozás, 2002-ben, s 2008-ra el is készült a mű, amely bizony minden tekintetben elég borzalmasra sikeredett, bár a háttérképek azért dicsérhetők voltak. Ám lehet, hogy még az sem a képen látható urak műve...

Történt ugyanis, hogy a GamePlasma nevű portál éles szemű tesztelőjének nagyon ismerősek voltak a hátterek, így alaposan utánanézett gyanújának, és legnagyobb megdöbbenésére az beigazolódott: egyes képek ugyanis egy az egyben visszaköszönnek az Elder Scrolls: Oblivionban! Az említett cikkben több példa is látható (lent pár ízelítő, balra a Limbo, jobbra az Oblivion), érdemes megnézni őket, azt hiszem, elég egyértelmű a dolog. Miután ez egy úgynevezett hibrid technikájú játék, azaz 2D-s, előre renderelt háttér előtt mozgó 3D-s karakterekkel operál, valószínűleg semmi mást nem tettek az alkotók, mint készítettek egy képernyőfotót, és azt tették be háttérnek...

Limbo of the Lost: botrány   Limbo of the Lost: botrány
 Limbo of the Lost: botrány  Limbo of the Lost: botrány
 Limbo of the Lost: botrány  Limbo of the Lost: botrány
 
A hír futótűzként terjedt az interneten, azonnal megmozdult rá a közösség. A NeoGAF fórumának tagjai további nyomozásba kezdtek, és lassan összeállt egy igazán impozáns lista: Oblivion, Morrowind, Diablo II, Thief, Silent Hill 3, Painkiller, Unreal Tournament 2003/2004, Silent Hill 4, Vampire: The Masquerade – Bloodlines, World of Warcraft, Pirates of the Caribbean: At World’s End...

A játékot felkaroló TriSynergy nemrég reagált: elmondásuk szerint megdöbbentette őket a dolog, nem volt tudomásuk róla, hiszen ilyen szemmel nem vizsgálták, és nem is szokás megvizsgálni egy terméket. Megpróbálták felvenni a kapcsolatot a Majestic Studios triójával, de ők a kiadás utáni jól megérdemelt szabadságukat töltik, és nem elérhetők. A kiadó azonnali hatállyal leállította a terjesztést, míg a végére nem járnak az ügynek. A Bethesda PR képviselője, Danielle Woodyatt egyelőre annyit közölt: a képek magukért beszélnek, és a jogi osztály már dolgozik az ügyön.

Nem hinném, hogy túl sok kommentárt kell fűznöm a fentiekhez. Ha lesznek további fejlemények, még visszatérünk a dologra.