A mai nap folyamán teljes értékű játékká válik az Elder Games programja, a Meridian: Squad 22, ami a Meridian: New World folytatása. A második felvonásban egy mentőexpedíciót irányíthatunk, ami azért érkezik a címszereplő bolygóra, hogy kiderítse, mi történt a kolonizációs csapattal, amivel napokkal a történet kezdete előtt szakadt meg minden kapcsolatot.

Az események felgöngyölítése egy több mint tízórás kampány keretében történik meg, amelynek során a kőkemény Squad 22 és a megmaradt telepesek életét irányíthatjuk, de ha ennyi nem volna elég, akkor a Planetary Conquest több mint 100, procedurálisan felépített misszióval is vár.

Mindezt csiszolt, kézre álló és dinamikus egységkezelés mellett tehetjük meg, a kampányunkat pedig több mint egyórányi, lebilincselő zene kíséri, valamint egy profi csapat keze munkáját dicsérő hangeffekt-felhozatal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ha esetleg lemaradtatok volna az első részről, a már említett Meridian: New Worldről, akkor itt az alkalom a pótlására, hiszen ez volt az egyik teljes játék a PC Guru 2016/05-ös száma mellett, amit most 1500 forintért azonnal megvásárolhattok a webshopunkban. Érdemes beruházni rá, mert Tarsoly Ede RTS-e valóban kiváló játék.