Lassan nehéz követni, hogy pontosan hány gonosztevő is kap szerepet a folytatásában. Eddig megtudtuk, hogy a Joker, Kétarc, Rébusz, Mr. Jégcsap, Talia al Ghul, Pingvin és Deadshot tiszteletét teszi, a felhozatalhoz azonban adjunk még hozzá két további nevet.

A PlayStation Plus előfizetőknek elérhető Qore (olyasmi, mint az Inside Xbox) műsor során kiderült, hogy a Mad Hatter és Poison Ivy is a börtönnegyedben van, s természetesen pár mellékküldetés idejére velük is megütközünk majd.

Az 1948-ban megjelent Mad Hatterről azt érdemes tudni, hogy kényszeres rögeszmében szenved, melynek tárgyát a kalapok képezik, emellett komoly téveszméi is vannak, de nem ezek, hanem a magas intelligenciája miatt veszélyes. Az agysebészet terén szerzett tapasztalatai miatt kiválóan tudja manipulálni a célpontjai gondolatait, sőt távolról is képes irányítani őket, a játékban tehát valamilyen ehhez kapcsolódó küldetésekre kell számítani.

Ami pedig az előző részben is szerepelt Poison Ivyt illeti, vele kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a mérgek jelentik a szakterületét, de a növények igába hajtásához is remekül ért, s várhatóan itt is megcsillogtatja majd ezen tudását.

Még valami: megérkezett az első olyan játékmenet-videó, amiben Batman segítőtársát, Robint láthatjuk akció közben. Íme: