Kicsivel több, mint egy hét választ el minket attól, hogy megjelenjen az Avalanche Studios új játéka, a svéd stúdió azonban most nem Rico Rodriguez következő, adrenalindús, robbanásokban gazdag kalandjával jelentkezik (arra majd később, de még idén kerül sor), hanem a Mad Max-univerzumba kalauzolnak el minket, hogy bivaly autónkkal szántsuk fel a Pusztulás Földjét.

A játék főszereplője természetesen most is a címszereplő Max (Bren Foster adta a szinkront), aki a játék kezdetén a sivatag közepén találja magát, mégpedig halálra ítélve, miután a kocsiját, az Interceptor ellopták, Fortuna azonban rámosolyog, mikor szembe kerül a Chumbucket nevű figurával. A félőrült autóépítő egy angyalt lát Maxben, akinek a segítségével elkészítheti életének legnagyobb művét, a Magnum Opus névre keresztelt járgányt, míg Max ezzel a kocsival remélheti azt, hogy eljuthat a Plains of Silence nevű helyre, ahol végre nyugalmat találhat.

A Mad Max egy óriási, változatos időjárással (ez hatással van a játékmenetre is, például este könnyebb csapdát állítani, nagy szélben pedig messziről is látni egy konvojt) is rendelkező, nyílt világgal várja a játékosokat, ahol a teendőink két kategóriára oszlanak: gyalogos harc, az öklünk és a fegyvereink bevetésével, és autós harc, a Magnum Opus volánja mögül. A harcrendszer sok tekintetben hasonló az Arkham-sorozatban látottakhoz, tehát egy ritmikus, kombinációs ütésekben gazdag rendszert kell elképzelni, általában jól felszerelt, túlerőben lévő ellenfelekkel szemben. Max persze jó harcművész, a képességei és fegyverei pedig fejleszthetőek a játék során, még keményebb harcossá téve -- és ugyanez igaz az autóra is. A járgányt pajzzsal, jobb motorral vagy extra nagy benzintartállyal (a nafta kifogyhat, erre ezért figyelni kell) szerelhetjük fel ízlésünk szerint, a módosítások pedig természetesen kihatással vannak a menettulajdonságokra, és így arra, hogy milyen helyzetben használható jól.

A Pusztulás Földje több mint 200 felfedezésre váró helyszínnel kecsegtet, ahol a túléléshez elengedhetetlen élelmiszer, töltény és víz (ezek megtalálásában segít a kutyánk), valamint a fejlesztésekhez szükséges alkatrészek lapulnak. A legkeményebb kihívást a bázisok nyújtják majd, ezek ugyanis jól felszerelt és jó védelemmel ellátott erődítmények, de ha sikerült meghódítani (ennek módja rajtunk múlik), bónuszok és további tennivalók ütik a markunkat, illetve a felelősség, hogy ezeket megvédjük a válaszcsapástól.

Régóta várunk már egy igazi Mad Max adaptációra, az Avalanche Studios munkája pedig úgy tűnik, hogy sikeresen ragadta meg mindazt, amiért ezt az univerzumot szeretni lehet -- most már csak az kell, hogy be is váltsa a hozzá fűzött reményeke, de szerencsére már nem kell sokat várni arra, hogy kiderüljön, milyen lett a végeredmény. Amíg várunk, íme a legégetőbb kérdéseket megválaszoló információk.

Mikor jelenik meg a Mad Max?

A Mad Max szeptember elsején fog megjelenni PC, Xbox One és PS4 platformra.

Nem jelenik meg Xbox 360-ra és PS3-ra?

NEM. Eredetileg ugyan tervben voltak az előző generációs konzolok is, de a technológiai limitációk miatt a fejlesztőcsapat ezek kihagyása mellett döntött.

Előtölthetem a játékot?

Jelenleg még nem érkezett hír arról, hogy mikortól lehet előtölteni a játékot, de amint kapunk pontos információt, frissítjük ezt a cikket.

A dobozos változatot aktiválhatom Steamen?

IGEN.

Hol vehetem meg a játékot?

A Mad Max minden digitális és hagyományos boltokban megtalálható, így a PC Guru Webshopjában is. Ha nálunk szeretnéd beszerezni a játékot, akkor a PC-s verzió 12.990 Ft, míg Xbox One és PS4 konzolra egységesen 17.990 Ft.

Webshop ajánló
Mad Max
  • PC
  • XBOX One
  • PS4

Van PC Guru előfizetési akció?

NINCS. :(

Mad Max gépigény - Menni fog a gépemen?

Modern, nyílt világú játékhoz mérten a Mad Max megköveteli a vasat, de akinek egy viszonylag friss konfig duruzsol az asztala alatt, annak nem jelent majd problémát futtatni a programot. Íme a gépigény:

Mad Max minimum gépigény:

  • Operációs rendszer: 64 bites Windows Vista / 64 bites Windows 7 / 64 bites Windows 8
  • Processzor: Intel Core i5-650, 3,2 GHz / AMD Phenom II X4 965, 3,4 GHz
  • Memória: 6 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 660 Ti / AMD Radeon HD 7870 (2 GB videokártya-memória kötelező)
  • HDD: 32 GB

Mad Max ajánlott gépigény:

  • Operációs rendszer: 64 bites Windows 7 SP1 / 64 bites Windows 8.1
  • Processzor: Intel Core i7-3770, 3,4 GHz / AMD FX-8350, 4,0 GHz
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 760 / AMD Radeon HD 7970 (3 GB videokártya-memória kötelező)

Később fog bővülni a játék?

Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy fog-e kiegészítőket kapni a játék.

Van magyar felirat a Mad Maxhez?

NINCS.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!