A szokásostól eltérően most egy gyors magánvéleménnyel nyitnám, révén a legtöbbször, amikor felteszem ezt a kérdést, olyan játék felől érdeklődöm, amivel magam nem játszom, mert bokros teendőim miatt csak később tudok nekiállni (és amúgy is terebélyes „ezzel is játszani kéne” listám miatt). Szóval…

Mivel azzal hangolódtam rá a Mafia 3-ra, hogy előtte kipörgettem a Mafiát és a Mafia 2-t – ami szerintem nem is rossz játék – viszonylag jó látom, miben lett másabb, jobb vagy rosszabb a harmadik rész az előzőekhez képest. Több mint tíz óra játék után a sztoriról még nem nyilatkoznék, de szerintem eddig erős. A rasszizmus szépen bele lett szőve, ez sem finomkodik a szervezett bűnözés bemutatásával, és eleddig Lincoln Clay is szimpatikus. Ja, és nagy örömömre már becsatlakozott Vito Scaletta is, aki nem sokat változott az elmúlt évek alatt (a haiti csaj viszont unszimpi, az írt pedig még nem szerveztem be).

Nagyon tetszik New Bordeaux, egyrészt, kellemesen méretes és változatos (változatosabb, mint Empire Bay), több jellegzetességgel és jól elkülöníthető negyeddel. Másrészt, a hangulata zseniális, lüktet a ’60-as évek, szól a jazz (nagyon baba a zenei anyag), érződik, hogy dúl a vietnami háború, igen erősen jelen van a rasszizmus, szóval ezen a téren is remekel a játék.

A játékmenet úgyszintén bejön, kellően változatos eddig, főleg, hogy igencsak szabad kezet adnak egy-egy létesítmény bevételére. Az egyes feladatok elvégezhetőek Sam Fisher és Rambo módjára is, illetve a két módszer kombinálásával. Hosszú távon persze lehet, hogy a dolog önismétlővé válik, de egyelőre én még ezt nem érzékeltem, a kellő pillanatban dobnak be valami kis csavart (autósüldözés, járműlopás, stb.).

Ami viszont már kevésbé tetszik, hogy itt sincs igazán mit csinálni a városban. Se átalakítható kocsik, se új ruha Clay-nek (vagy csak én nem fedeztem fel ezeket?), és hiába vannak boltok, éttermek, klubok, a legtöbb, amit csinálhatunk, hogy összeszedjük az adrenalin injekciót, az „eldugott” gyűjthető cuccot vagy kirabolhatjuk. Oké, a Mafia első két részében sem lehetett sok mindent csinálni (finoman fogalmazva), de ha már beletettek ennyi bejárható épületet, igazán rakhattak volna bele tartalmat is. Új ruhák, fegyverek (oké, ezt „házhoz” hozzák – apropó, állandó lakásunk sincs, ez is hiányzik, Lincoln szó szerint hajléktalan), kütyük, vagy legalább valami műsor a klubokban.

Szóval, eleddig tetszik a Mafia 3, ugyanakkor van néhány hiányossága a tartalom terén. Persze, ha a sztori hozza a szintet és félúton nem fogok ráunni arra vagy a játékmenetre, hanem végig élvezem, akkor elégedetten fogok felállni előle. (A technikai problémákat szándékosan nem említem, mert nekem nincs ilyen jellegű gondom vele, de ezzel kapcsolatban ide kattintva kaphattok néhány tippet.)

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

És nektek, mi a véleményetek a Mafia 3-ról? Hozza a szintet, vagy a Hangar 13 azért még dolgozhatott volna rajta?