• Ingyenesen játszható a PayDay 2 március 31-ig
  • Közben akciós is a játék - 75% a kedvezmény
  • Ezzel ünnepli az Overkill Software, hogy SteamOS-re is megjelent a játék
  • Payday 2 teszt

Az Overkill Software a mai napon SteamOS-re is kiadta a PayDay 2-t! Nagy ügy, mondhatnátok, és ha csak ennyiről volna szó, akkor igazatok is lenne, a port megjelenését azonban akció és ingyenes próbanapok kísérik.

Mától, egészen a hónap végéig, mindenki, aki érdekel a kooperatív rablás, az ingyenesen játszhat a PayDay 2-vel PC-n, ha pedig megtetszett, amit az Overkill Software játéka kínálni tud, akkor kedvezményesen meg is veheted.

Az akció szintén március 31-ig szól, és ennek során a PayDay 2 75%-kal olcsóbban vásárolható meg, így 5 eurót, azaz nagyjából 1500 forintot kell fizetnünk. Ezen kívül a játék összes kiegészítője is 75%-os akciót kapott, sőt, az első PayDayt is ugyanekkora mértékben árazták le.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!