Habár naponta számtalan machinima lát napvilágot, nagyon kis százalékukat érdemes megnézni, és még kevesebb az olyan, ami a kategórián belül kiemelkedő munkának számít, hiszen kell lennie egy jól megírt történetnek, profi szintű szinkronnak, na meg a használt játék grafikusmotorjának beható ismerete is követelmény, de amikor ez mind megvan, olyan alkotások születnek, mint a Mastermind.

A 32 éves Ezequiel Guerisoli által készítette machinimán tetten érhető a spanyol filmkészítő több éves tapasztalata, melynek hála a tömeg fölé emelkedett, sőt kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a GTA IV segítségével készített borús hangulatú, kissé álomszerű, már-már szürreális munkája még a televízióban is megállná a helyét, olyan jól sikerült. Mindenkinek csak ajánlani tudom!