Tavaly érkezett a hír, miszerint a Threshold Entertainment és a Tetris Company egy epikus sci-fi filmet fog készíteni a Tetris alapján, méghozzá élő szereplőkkel -- ám nem ez az egyetlen adaptáció, ami készülget. A The Tracking Board információi szerint Brett Ratner és James Packer éppen azon van, hogy feldolgozza a legendás játék megszületésének körülményeit, azt, ahogyan Alekszej Pazsitnov elkészítette a programot, és azt, hogy milyen jogi csatározásban volt része a Szovjetunióban, miközben a Tetris nemzetközi sikerekre tett szert. Az értesülések szerint a közösségi hálóhoz hasonló filmre kell számítanunk.

A Tetris 1984-ben készült el, azzal a céllal, hogy a Moszkvai Tudományos Akadémia új felszereléseinek képességeit teszteljék, amit Pazsitnov játékokkal tett meg. A legsikeresebb a Tetris volt, ami előbb az akadémián vált népszerűvé, majd az egész országban, aztán pedig világszerte. Számtalan átirat készült, a jogi csatározások pedig végtelenek voltak, miközben Pazsitnov egy árva garast sem látott termékéből, merthogy a jogokat tíz évre átadta a Pártnak, akik üzletelni kezdtek ezekkel. Csak 1996-tól kapott szabályozást a Tetris név használata, miután Pazsitnov visszaszerezte a jogokat, és megalapította a Tetris Companyt. 

tetris.png