Még a Mass Effect és a Dragon Age előtt a BioWare-nek volt egy másik, nagy népszerűségnek örvendő játéka, a Jade Empire, ami egy remekbe szabott akció-szerepjáték volt rendesen átszőve keleti filozófiával és rengeteg harccal. A pozitív fogadtatás ellenére azonban a sorozat valahogy a feledés homályába veszett, s a 2005-ös megjelenése óta hivatalos keretek között szóba sem került egy folytatás -- egészen mostanáig.

A Eurogamer Expón Ray Muzyka és Greg Zeschuk, a BioWare társalapítói közölték, hogy a cégük nem felejtkezett el teljesen a Jade Empire IP-ről, csak éppen még nem találták meg a megfelelő módot arra, hogy piacra dobjanak egy folytatást, de az ígéretük szerint a közeljövőben ez változni fog, a sorozat ugyanis közel áll a csapat szívéhez.

A korábbi, kiszivárgott információk szerint 2006 és 2007 között a csapat elkezdte hegeszteni a folytatást, ám a munkálatokat rövidesen leállították, de talán most, hogy a megjelenéshez araszol a The Old Republic és a Mass Effect 3, esély van arra, hogy újra beinduljon a fejlesztés.