Vince Zampella és Jason West az Infinity Ward alapítói voltak, előtte pedig a Medal of Honor felélesztésén ügyködtek az egykori 2015 Inc. keretein belül. A tavaly megjelent Call of Duty: Modern Warfare 2 című programjuk a világ egyik legsikeresebb játéka lett, de a kiadó Activision nem átallott kitenni a szűrüket néhány korábbi nézeteltérés miatt.

Most viszont úgy tűnik, visszaáll a világ rendje, ugyanis Zampella és West megalapították új cégüket, a
Respawn Entertainmentet. A kiadó ezúttal az EA, vagyis az a megavállalat, amit szintén elhagytak a srácok egyszer, még a 2015 Inc. korában. Az új szerződés alapján egyébként a Respawn szabja meg, milyen játékon dolgozik, és a jogok is az ő tulajdonukban maradnak (azaz ha lelépnek, sem csinálhat az EA franchise-t a játékaikból, nem úgy, mint most az Activision). Munkatársakat is keresnek, jelentkezni itt lehet.

(A képek a Modern Warfare 2-ból származnak.)