2023. Október 10-e piros betűs ünnep volt a varázslók és boszorkányok életében, hiszen az Animus Könyvek gondozásában megjelent a Harry Potter Varázsalmanach, melynek még a muglik is csodájára jártak. A globális premier részeként itthon nagyszabású könyvbemutatóra került sor, ahol a Roxfort tanárjai és diákjai fogadták a rajongókat, és rögtön kiderült, hogy mely házakba osztotta be őket a Teszlek Süveg. Miután mindenkit beosztottak a megfelelő házba, meg is jelent László Viktória, a Skip Intro és a Párnacsata podcastek házigazdája, aki az esemény moderátoraként kérdezgette a könyvről Tóth Tamás Boldizsár fordítót.

A beszélgetés közben kitértek többek között arra, hogy miért nem emlékszik senki az 1877-ben megrendezettt Kvidics Világkupára vagy hogy miért zárt be a titokzatos Pantomim Klub a Roxfortban. De kitértek még arra is, hogyan lett az eredeti Hogwarts névből Roxfort, miért kellett Hollóhátra fordítani a Ravenclaw házat és még sok érdekességet is megosztott Tóth Tamás Boldizsár. A rajongók a beszélgetés után hosszú órákon át dedikálták a könyveiket is, illetve izgalmas kvízekben is összemérhették a tudásukat. És mi is zárhatná jobban a napot, minthogy otthon mindenki megnézze a Wizarding World válogatást az HBO Max kínálatában?