A Diablo III rajongói már a játék megjelenése óta arra várnak, hogy a játék valamilyen módon kapjon kompetitív multiplayer módot, hogy végre ne csak a gép ellen kelljen küzdeniük. A Blizzard természetesen hallja a játékosok kéréseit, s keményen dolgozik azon, hogy elkészüljön a PvP mód. A hivatalos oldalon közzétett helyzetjelentés szerint ez a kiegészítés a tervek szerint a valamikor jövőre esedékes 1.0.7-es frissítésben fog helyet kapni, ami mindenképpen örömteli hír, még ha pontos dátumot csak az elkövetkezendő napokban vagy hetekben fogunk kapni -- azonban nem minden fenékig tejfel.

A csapat minőségi okokra hivatkozva elkaszálta a Team Deathmatch játékmódot, melyet pár játékostalálkozón már kipróbálhatott néhány szerencsés. A probléma az volt, hogy a játékosok és a belső fejlesztőcsapatok visszajelzései alapján a játékmód nem felelt meg a Blizzard kifejezetten magas minőségi elvárásainak. Jay Wilson elmondása szerint a TDM túl nagy hangsúlyt fektetett a kasztok közötti egyensúlyra, s ha a taktikus, de egyúttal izgalmas és tartalmas játékmenethez szükséges változtatásokat meghozták volna, az ártott volna a teljes játéknak is, ezt pedig nem engedhetik meg, így ehelyett valami olyannal fognak előállni, ami jobban illeszkedik a teljes csomaghoz.

A csapat biztosított minket arról, hogy bármi is pattanjon ki a fejükből, azt ingyenesen fogjuk megkapni.

Mégsem lesz Team Deathmatch a Diablo III-ban