Hosszú kínlódás után a THQ-nak annyi, a riválisok feldarabolták. A csődeljárástól azt remélték, hogy majd új erőre kaphatnak, mégpedig egy gyors eladást követően, a bíróság azonban a befektetők ellenkezése után erre nemet mondott és úgy határozott, hogy a cég szellemi tulajdonait bárki megveheti akár egyben, akár pedig külön-külön.

Erre az aukcióra tegnap került sor, s noha élő közvetítést nem kaphattunk a licitálásról, nem kellett sokat várnunk arra, hogy megtudjuk, mi történt a játékokkal. Az előzetes információktól eltérően a Warner Bros. és az EA végül mégsem volt érdekelt -- viszont a Ubisoft és a Koch Media annál inkább. A franciák bagóért rátették a kezüket a THQ Montrealra és annak 1666- és Underdog IP-jére, valamint ők segítik majd a boltokba a South Park: The Stick of Truth játékot, a német kiadó pedig a Volition gárdájával és így a Saints Row licenccel lett gazdagabb, illetve övék lett a Metro-sorozatra vonatkozó jog is. Továbbá jól járt még a Sega is, hiszen ők a Relicet és a Company of Heroest kaparintották meg. Íme a teljes lista arról, hogy ki mit szerzett meg:

Sega Corporation
Relic Entertainment és a Company of Heroes licenc 26,6 millió dollárért.

Koch Media (a cég játékokért felelős ága, a Deep Silver kezeli majd ezeket)
Volition, Inc. és a Saints Row licenc 22,3 millió dollárért, illetve a Metro licenc 5,8 millió dollárért.

Ubisoft

THQ Montreal és a 1666- illetve az Underdog szellemi tulajdon 2,5 millió dollárért, valamint a South Park: The Stick of Truth licenc 3,2 millió dollárért.

Crytek
Homefront szellemi tulajdon 544 ezer dollárért.

Take-Two Interactive
Evolve szellemi tulajdon 10,8 millió dollárért.

A Vigil Gamesre és a Darksidersre nem volt érdeklődő; ezek számára tovább keresik a vevőket a csődeljárás keretében. A Platinum Games érdekelt az ügyben.