Június elején jött a hír a Variety-től, hogy a Ubisoft a Perzsia hercege: Az idő homokja című, szintén Ubisoft-érdekeltségbe tartozó videojáték-adaptáció sztárját, Jake Gyllenhaalt szemelte ki a The Divisiont feldolgozó film főszerepére. A múlt héten pedig arról számoltunk be, hogy a Mentőexpedícióból és a Csillagok közöttből ismert Jessica Chastainnal szintén leültek tárgyalni.

jake-gyllenhaal.jpg

Nos, a pletykáknak vége, a Ubisoft ma hivatalosan is bejelentette, hogy a fent említett két színész lesz a Division-film főszereplője. A sztoriról még semmit sem tudunk, bár valószínűleg a játék alapjait megtartják, vagyis, ha minden igaz, a helyszín ezúttal is egy járvány sújtotta világ lesz, ahol a Division ügynökei próbálják meg visszafoglalni a városokat a különböző bűnfrakcióktól. A játék New Yorkban játszódik, de a mozi más városokat is bemesélhet a történetbe.

jessica-chastain.jpg

A Ubisoftnak amúgy több filmterve van még a tervasztalon, úgymint a Splinter Cell, a Ghost Recon, a Watch Dogs és a Rabbids, míg az Assassin’s Creed már decemberben a mozikba kerül. Ti melyik másik játékadaptációt várjátok?