Derült égből villámcsapásként érkezett nemrég a hír, miszerint a Sikoly-széria legutóbbi felvonásaiban főszerepet játszó Melissa Barrerát kirúgták a hetedik rész stábjából. Azóta kiderült, hogy Jenna Ortega sem tér vissza, bár a hivatalos álláspont szerint ő már a színészek sztrájkja előtt kijelentette, hogy ne számítsanak rá a folytatásban, hiszen a Wednesday második évadát forgatja inkább. Barrerát gyűlöletbeszédre hivatkozva tették lapátra. A Spyglass az Izrael és a Hamász között zajló háborúval kapcsolatos Instagram bejegyzései miatt rúgta ki a Sam Carpenert alakító színésznőt, melyek a stúdió szemében kimerítették a gyűlöletbeszéd és az antiszemitizmus fogalmát.

scream7.jpg

(Kép forrása: Dexerto)

A Variety szerint a Sikoly 7 sztoriját már azelőtt jelentősen átdolgozták, hogy kitört volna a balhé Melissa Barrera körül. Ortega távozása miatt a kreatív csapatnak változtatásokat kellett eszközölnie, de állítólag nagyon hittek benne, hogy a színésznőt meg lehet győzni, hogy visszatérjen legalább egy cameo erejéig – ez viszont nem fog megtörténni. "James Vanderbilt és Guy Busick, az előző két Sikoly-film írói most egy új vázlaton fognak dolgozni, amelyet egyenesen a rendezőnek fognak bemutatni" – folytatja a Variety. "Néhány elem [a forgatókönyvből] megmaradhat, de a filmnek most új főszereplőket kell találnia." Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz így a Sikoly 7 sorsa. Talán senkit nem lepne meg, ha az egész filmet lelőné a Spyglass.