A Silicon Knights és az Epic Games még évekkel ezelőtt, az adatlapon is szereplő Too Human című- akció-szerepjáték miatt kapott össze. A Silicon az elsők között tette rá a mancsát az akkoriban még csúcstechnológiának számító Unreal Engine 3-ra, ám a csapat nem igazán boldogult a motorral.

Látva, hogy a 2006-os Gears of War milyen döbbenetesen néz ki, azt a következtetést vonta le a Silicon Knights csapata, hogy az Epic Games biztos visszatartott tőlük egy csomó fejlesztést segítő eszközt. A feltételezésből per lett, az Epic győzött, a Siliconnak pedig közel 10 millió amerikai dollárt kell kifizetnie. Bár eddig reménykedtek a cégnél, hogy a legfelsőbb bíróság módosítja a 2012-es ítéletet, a január 6-i tárgyaláson gyorsan helybenhagyták a két évvel ezelőtt kihirdetett ítéletet.

A Silicon Knights tehát 4,5 millió dollár kártérítéssel tartozik az Epic Gamesnek, valamint 4,7 millió dollár perköltséget kell kifizetnie. Mindezt úgy, hogy a csapatra tavaly is folyamatosan rájárt a rúd: először úgy tűnt, hogy megszűntek létezni, később pedig kiderült, hogy minden fontosabb tag átigazolt a frissen alapított Precursor Gameshez, hogy két sikertelen Kickstarter-kampányt is indítsanak egykori kultuszjátékuk, az Eternal Darkness szellemi folytatása kedvéért. Hogy miből fogja állni a Silicon Knights a 9,2 millió dolláros büntetést, nem tudni, de az biztos, hogy az egykor kifejezetten jó játékokkal előrukkoló brigád feltámadása már csak álom marad.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!