A Call of Duty-sorozat rajongótáborának nem kell ecsetelnem, hogy a Modern Warfare 2 -- csakúgy mint az elődje és az azt megelőző részek -- nem a történetével fog hódítani, már csak azért sem, hiszen ismét egy rövid, de rendkívül akciódús szólista módnak nézünk elébe, éppen ezért mindenkit inkább a multiplayer mód érdekel, elvégre ezzel töltjük majd a legtöbb időnket. A szóban forgó módról azonban ez idáig nem sok minden volt ismeretes, csak annyi, hogy új kill streak jutalmak várnak minket és jó kis host migráció is beépítésre kerül, ezen kívül mindent a kiadott videókból kellett kibogarászni -- ám a hírzárlatnak szerencsére vége ugyanis egy hollywoodi, zártkörű rendezvényen szinte mindent megtudtunk a várva várt MW2 multiplayeréről.



Első és legfontosabb dolog, amit le kell szögeznünk, hogy a játékmenet pörgősebb lett, elvégre az első elindításától fogva a másodlagos fegyverünk bármi lehet, a perkek pedig fejleszthetők lettek. Egy bizonyos kihívás teljesítés után ugyanis elérhetővé válik egy „pro” verzió, ami további lehetőséget nyújt a játékosok számára.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy például a Bling perkkel két kiegészítőt is pakolhatunk a fegyverünkre, vagy a Commandóval szélesebb körben apríthatunk a késünkkel, de ott van még az újonnan megismert Scavenger is, ami azt teszi lehetővé, hogy az elhullott ellenfeleinktől fegyvertípustól függetlenül elvegyük a töltényeiket, de még a megmaradt gránátjaikat is!

Az új perkek mellett úgynevezett skillek, azaz képességek is bevezetésre kerülnek, amelyek használatával egyszerre akár két pisztollyal is hadonászhatunk (agyő pontosság), vagy éppen gyorsabb tüzelésre nyílik mód, ám figyelembe kell venni, hogy ezek helyet foglalnak a kiegészítők között, pont úgy mint a késdobálás képessége, a tapadós gránátok vagy a fejek betörésére is alkalmas rohampajzs -- igaz utóbbiak a speciális gránátok helyén terpeszeknek, de ez a lényegen nem változtat: ismét fontos szerepet játszik a karakterünk képességeinek megfelelő összeállítása.



Persze az új és a már meglévő perkek továbbfejlesztésével az Infinity Ward emberei nem érték be, így a kill streak rendszeren is finomítottak, illetve ki is bővítették azt. Az előző rész háromszintes megoldása helyet ugyanis most már egy hatlépcsős, jóval sűrűbb elosztású rendszer áll előttünk, plusz a gyengébb képességű játékosok sem maradnak ki a jóból, hiszen külön nekik kitalálták a death streaket.

Hasonlóan az első Modern Warfare-hez, a gyilkolási sorozatunk első jutalma itt is egy felderítő robotrepülőgép vagy rövidebb nevén UAV, ami megmutatja nekünk, ki hol van a pályán, a folytatásában azonban ezt a kis madárkát, ha úgy akarjuk, akár le is lőhetjük, vagy ha az elegánsabb módszert kedveljük, négy egymást követő „gyilkosság” után egy ellen-UAV-t is hívhatunk. Persze az előfordulhat, hogy valamelyik csapattársunk megelőzött ebben, vagy egyszerűen nincs mi ellen UAV-t küldeni, ám ekkor sincs semmi baj, hiszen lehetőségünk van egy szeretetcsomag ledobására (ezt mindenki látja és használhatja), ami nem más, mint egy, a közelünkbe ledobott doboz, benne lőszerrel vagy fegyverekkel.

Ha elérjük az ötös sorozatot, ismét válaszút elé kerülünk: lerakhatunk egy gépágyút, vagy hívhatunk egy általunk irányítható Predator, rakétát amivel szép kis pusztítást vihetünk végbe, plusz egy rövid időre, míg a rakéta célba ér, madártávlatból is láthatjuk a pályát.

A hatos sorozatot elérve a már ismerős precíziós légitámadás fogad minket, ha pedig még egy embert sikerül semlegesíteni, behívhatjuk támogatásképpen a helikoptert. Végül a 11-es határt elérve az irányításunk alá vonhatjuk az AC130-as repülőgépet, amiből mi magunk oszthatjuk az égi áldást.

Ami pedig a death streaket illeti, azt az előbb taglalt kill streak ellentétének tessék felfogni, ugyanis itt az egymás után halálokat jutalmazza a gép. Négy halál után például lehetőségünk nyílik egy kör erejéig a gyilkosunk kasztját és rangját felvenni (Copycat), és ezzel egy kis ízelítőt kapni a jobb fegyverekből, ha pedig még ennél is rosszabbul játszunk, akkor a gép plusz élettel ajándékoz meg minket (Painkiller).



Végül essen szó a Flag Runner trailer egyik legérdekesebb részéről, a hívónevekről. Eddig azt sejtettük ezekről, hogy mi magunk adjuk meg, milyen felirat jelenjen meg halálunkkor, és talán a ragunknak megfelelő egyéni avatart is társíthatunk mellé, ám sajnos semmit sem találtunk el. Arról van szó ugyanis, hogy a teljesítményünknek megfelelően kapjuk ezeket a jutalomplecsniket, amik tartalmazzák a gamertagünket (ez nyilván csak Xbox 360-on érvényes), a játék során megszerzett rangjelzésünket, egy különleges becenevet -- ami egy külön rangnak felel meg --, valamint egy megszabott szettből kiválasztott avatart.



Úgy néz ki tehát, hogy a Modern Warfare 2 multiplayer szekciója szerencsére nem radikális, de mindenképpen érezhető változáson esett át, ami biztosan nem fog tetszeni pár rajongónak, de személy szerint én már nagyon várom a játékot.



U.i.: Ne hagyjátok ki a többi videót sem, hiszen rengeteg új jelenetet tartalmaznak!