A Danger Close csapata februárban jelentette be, hogy habár az átütő siker elmaradt, folytatják a Medal of Honor-széria fejlesztését, s az új részben igyekeznek a játékosoktól beérkezett visszajelzéseket hasznosítani, tehát ahol kell, javítanak, másutt pedig bővítik az élményt. Sajnos a csapat nem közölt konkrétumokat a folytatással kapcsolatban, de úgy látszik, hamarosan jönni fognak a friss információk, hiszen a Battlefield 3 dobozaiban egy promóciós lap az új Medal of Honorra hívta fel a figyelmet. Igaz, ezen sem találni semmi érdemi információt, csupán annyit, hogy a játék során ismét komoly szerepet kap a Tier 1-egység (erre utal az új logó), s a hivatalos oldalon várhatóak az első konkrétumok. Várjuk szeretettel!



A Battlefield 3 doboziban egyébként más is várta a játékosokat: azok akik PlayStation 3-ra vették meg a játékot, nem kapták meg a nyáron beígért ingyenes Battlefield 1943-at, helyette viszont exkluzív DLC-ket tölthetnek le. Ezek a csomagok persze később (a megjelenés után egy héttel) Xbox 360-ra, illetve PC-re is letölthetőek lesznek.