• Legalább három Marvel-játék fejlesztésére szerződött le az Electronic Arts
  • Ebből az első az EA Motive Vasember-játéka lesz

A pletykák után az Electronic Arts bár csupán egy nem éppen sokatmondó képpel kísérve, de szeptember végén hivatalosan is leleplezte, hogy valóban egy Vasember-játékon dolgozik, ráadásul nem ez lesz az egyetlen, a képregényóriással közös projektje.

A Square Enix elég vegyes fogadtatású alkotásai után úgy tűnik most az EA-vel próbál szerencsét a Marvel, a kiadó ugyanis is bejelentette, hogy legalább három PC-s és konzolos akció-kalandjáték fejlesztésére kötöttek megállapodást, így valószínűleg nem csak Tony Stark kap az elkövetkező években saját játékot. A kiadó arról persze egyelőre nem tett említést, hogy melyik hősökre fog koncentrálni többi játéka.