Napoleon in ItalyAki annak idején az 1848 című játékukkal játszott, az jól tudta már előre, hogy semmiféle igazán látványos elemet nem fog találni majd a játékmenetben. Adott volt egy nagy térkép, akkori országunk számtalan becses városával, egységeivel és természetesen az ellenfelekkel. A magyar körökre osztott stratégia egy igencsak jópofa alkotás lett, s a Hussar Games  nevet egy csapásra megjegyeztük.

Ezúttal Napóleont és az ő észak-itáliai hódítását vették célba a srácok, amikor is a Napoleon in Italy című "hatszögalapú", körökre osztott stratégiai játékukat bejelentették. A műfaj tehát ugyanaz, a kijárt ösvényen haladnak tovább - teljes mértékben logikusan. Szerencsére semmi olyat nem ígérnek, ami megvalósíthatatlan lenne, így számíthatunk egy picit szebb külsőre, okosabb ellenfelekre és némileg összetettebb játékmenetre. A lényeg persze változatlan marad, így a cél az egyes nagyvárosok elfoglalása, valamint az ellenfelek hadierejének leigázása lesz. A játékos szabad kezet kap a hadsereg és a gazdaság irányításában, s ezen kívül nyolc kampányon keresztül kell irányítanunk a francia, az osztrák vagy a piemonti egységeket. Megjelenésről egyelőre még semmi lényegre törő információ nem szivárgott ki, ám helyette álljon itt néhány kép a játékból.


Napoleon in Italy]{iegészítés: Picit azért járjuk körbe a játékot részletesebben! A számok tükrében: több mint 700 történelmi regiment korhű uniformisban, 240 korabeli vezető, 7 különféle egységtípus vár ránk. A 8 kampányt részletesen testre szabhatjuk, és kapunk egy bőséges oktatópályát is. A hadjáratok során váratlan, véletlenszerű események is előállnak, ami növelheti az újrajátszhatóságot. A stratégiai térképen (itt lehet lépni, a logisztikát irányítani) hét állapot, a taktikain (itt csatázunk) 5 formáció gondoskodik arról, hogy a karosszék-tábornokok megfelelő, átgondolt döntéseket hozhassanak. Három játékmód (egyszerű, részletes, realisztikus) és három, változó szabályrendszerű nehézségi szint vár ránk, no és többjátékos üzemmód is, a stílusnál megszokott opciókkal: hotseat, PBEM (e-mailes játék) és TCP/IP, mindemellé kampányszerkesztőt is kapunk bónuszként.

És ami még fontos: természetesen a gépigény is alacsony, hiszen egy fél-egy gigás proci, ugyanennyi RAM és egy 32-64 megás, akár DX7-es videokártya is elég lesz a játékhoz.