Tragikus véget ért a Rally Trophyval és a FlatOut-sorozattal hírnevet kovácsoló Bugbear Entertainment új játékának Kickstarter-kampánya. A Next Car Game című FlatOut szellemi folytatás december 1-ig szeretett volna összekaparni 350 ezer dollárt, de ebből tegnapig mindössze 81.722 dollár gyűlt össze. Ezen a ponton a Bugbear is feladta, és törölte a gyűjtést.

A csapat ugyan elszontyolodott kicsit, de fel nem adják, sőt, ellenkezőleg: előrendelési kampányt indítanak, hogy így szerezzenek elegendő pénzt az igen ambiciózus független autóverseny fejlesztésének befejezésére. A játék az eddigi infók és képek alapján nagyon klassznak tűnik, drukkoljunk a Bugbearnek, hogy ne kelljen újra csalódniuk. A Next Car Game 25 dolláros, akciós áron rendelhető elő a srácok honlapján, ezért a pénzért pedig egy alfaverziós Steam-kulcs is jár majd, mihelyst megfelelő szintre kerül a program.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!