Halad a Nosgoth fejlesztése, a játék ugyanis február 23-én kilépett a zárt alfatesztelés szakaszából, s holnap, vagyis február 27-én megkezdődik a zárt béta. A szerverek jelenleg állnak, miközben a Psyonix fejlesztői keményen dolgoznak az átálláson.

A fejlesztők azt ígérték, hogy a későbbiekben bővebb információkat mondanak majd a bétával kapcsolatban, de levélben már figyelmeztették az eddigi tesztelőket, hogy az átállás során minden tapasztalati pontjuk, statisztikájuk és megvásárolt fegyverük el fog tűnni, tehát elölről kezdhetik a tápolást, de ezt már az új fejlődési rendszerben tehetik meg illetve friss tartalmakat próbálhatnak ki.

A Psyonix hálája jeléül egy különleges plecsnit ad minden alfatesztelőnek, aki legalább a kettes szintet elérte, illetve bizonyos mennyiségű aranyat is adnak a fejlődési szint függvényében -- a minimum 1500 arany 2-es és 5-ös szint között, a maximum pedig 10 ezer arany azoknak, aki a 21-es szintet értek el, vagy meghaladták azt.

A csapat továbbá kiadott egy rövid videót is, amiben a zárt béta bejelentése mellett egy kis betekintést is adtak abba, hogy milyen új skineket fognak kapni a vámpírok Daniel Cabuco, a Soul Reaver vezető tervezőjének jóvoltából.