• Hosszú távban gondolkodik a Disney a Marvellel kapcsolatban
  • A cég vezérigazgatója szerint örökké készülni fognak az újabb és újabb filmek
  • Star Warsból is lesz még

Jól el vagyunk látva a képregényes akciófilmekből, például idén jön a Deadpool, a Batman v Superman: Dawn of Justice, a Captain America: Civil War, az X-Men: Apocalypse és a Suicide Squad is és akkor a tévésorozatokról még nem is beszéltem, szóval a rajongóknak nincs okuk a panaszra, ám akik már unják a sok kosztümös kalandját, azoknak most rossz hírt hozok:

A MARVEL FILMEK ÖRÖKKÉ JÖNNI FOGNAK.

Ezt egyébként nem én jósolom, csupán a Disney vezérigazgatóját, Bob Igert idéztem, aki nemrég nyilatkozott a BBC-nek a filmgyár terveit illetően. Konkréten ezt mondta: „A Marvelben van ezer meg ezer karakter -- a végtelenségig folytatódni fog.”

Iger természetesen nem tart attól, hogy a nézők kezdenek belefáradni a szuperhősök áradatába, sőt éppen ellenkezőleg, szerinte izgatottak tudnak maradni, mivel „a Marvel folyamatosan emeli a minőséget és meglepetéseket okoz.” A számok őt igazolják: a legutóbbi Marvel film, A Hangya félmilliárd dollárt hozott a konyhára, a Bosszúállók 2 pedig ennek közel háromszorosát.

captain-america-civil-war.jpg

A Disney persze nem csak a Marvelben bízik, van egy másik ütőkártyájuk is, ami nem más, mint a Star Wars. Az Erő ébredése már a kétmilliárd dollár bevételt nyaldossa, így aztán csak természetes, hogy lesznek folytatások -- mármint a bejelentett kilencedik részen túl. Iger itt már kissé ködösebben nyilatkozott mondván lesznek további filmek, csak azt nem tudja, hogy mennyi, és milyen gyakorisággal.

A következő Csillagok háborúja, a Rogue One: A Star Wars Story idén decemberben jelenik meg, amit 2017 végén a Star Wars 8 követ, aztán még egy Star Wars Story film, a fiatal Han Solo főszereplésében, 2019-ben pedig jön a Star Wars 9. Na, ezeken kívül is lesz még néznivaló, az egyik pedig szinte biztosan a 2020-ra tervezett, bár eléggé hányattatott sorsú Bobba Fett film.