A Majomember (Monkey Man) a John Wick mellett a hindu mitológiából is erősen inspirálódott, hiszen a történet bevallottan Hanumán (a hinduizmus majomfejű szent alakja) legendájára épül, szóval talán némi tanmesére is futja majd a parádésnak ígérkező akciójelenetek mellett. A filmre eredetileg a Netflix szeretett volna lecsapni, ám – ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja – végül a Universal Pictures szerezte meg a jogokat, emellett pedig Jordan Peele (aki produceri szerepet tölt be) és produkciós cége, a Monkeypaw is részt vett a munkálatokban. A kritikusok máris a A rajtaütés (The Raid) és a John Wick franchise-hoz hasonlítják Dev Patel rendezői debütálását.

"Dev Patel hatalmas tapsot érdemel, hiszen ő a MONKEY MAN írója, rendezője, producere és főszereplője is egyben, ez pedig egy nagyon látványos bosszúfilm lett, amely Bruce Lee hagyatékából, a koreai mozik világából, a The Raid és a John Wick-filmekből merít" – írta az egyik kritikus az SXSW-ről, aki hozzátette: "A közönség teljesen megőrült érte." A Majomember április 4-én üti szét a hazai mozivásznakat.